A nagy visszatérérs :) / Október 6. rész

 Sziasztok Olvasók!

Visszatértem! :D

VAKÁCIÓ! Itt a nyár és én többet leszek valószínűleg. Még egyszer elnézést kérek a sok késésért. :( 

DE! Most már leszek mindenképp. 

Ja! ÉS még valami. Ha minden sikerül, elkezdtem írni év közben egy könyvet amit blog formájában fogom inkább vezetni. Amint kész lesz a blog alapja belinkelem. :)

Kicsit rövidke lett, de azért jó olvasást! :)

#Viki

 Felpattantam, mert egy gyors ötletem támadt. Előkerestem a telefonom és tárcsáztam. Pár másodperc múlva már ki is hangosítottam, majd beleszóltam...

*telefon beszélgetés*

-Szia Lilla! Emlékszel még Ivettre? Akiről már sokat meséltem neked.
-Szia. Ki vagyok hangosítva? Visszhangzik a hangom.-Lilla erőtlenül nevetett, majd folytatta- Igen. Emlékszem. De miért vagyok kihangosítva?
-Szóval itt van Ivett. Mondj valamit.
-Szia Lilla! Nagyon sajnálom a betegséged...de tényleg mikor  műtenek?
-Ööö..szia. Bocsi, csak kicsit meglepődtem. Hát azt mondták, hogy végül holnap délelőtt. A dokim kedves, mindig nyugtat, de kicsit azért félek...
-Ne félj! Nyugalom. Nem lesz semmi baj...-mondta Ivett, de elakadt.
-Ezeket nem csak azért mondjuk, hogy megnyugtassunk. Hanem azért, mert tényleg így gondoljuk. Semmi baj nem lesz. Az orvosok vigyáznak rád.-segítettem ki.
 -Köszönöm...de jön a doki. Leteszem. Sziasztok. Ja és Ivett. Nagyon örültem.



Letette. Összemosolyogtunk Ivettel, hogy Lilla kicsit felvidult. Még beszélgettünk, zenét hallgattunk. Olyan 9 körül elindultunk kapunkhoz. A kapuban még egy-két dologról beszéltünk, de el kellett indulnia Ivettnek. Elbúcsúzkodtunk és néztem ahogy elsétál a sötét utcán. Pár lámpa égett az utcán. Az egyik kicsit gyengébben világított. Különös volt. Furcsa érzés futott végig rajtam. Magam mögül hangokat hallottam, de nem mertem hátra nézni. A szövetkabátomat elfelejtettem begombolni, így fázni kezdtem. Nem mert mozdulni, mert a hang egyre közeledett... Lépések... Halk, gyors, közeledő lépések.... A léptek tulajdonosa megállt. Pár centire mögöttem. A Valaki villámgyorsan befogta a számat és egy kést ragadott a nyakamhoz. Én sikítottam volna, de túlzottan féltem. A támadóm levette a kés a nyakamról, de szorosan megfogta a szabad kezével a jobb csuklóm és vonszolni kezdett. Nem mertem továbbra se hátra nézni. Sikítottam, ellenkeztem, de nem engedett. Erősen fogta a kezem és a szám és tolt előre. Erőt vettem magamon és hátra fordultam, hogy megnézzem a támadóm. Az arcán maszk volt így nem ismertem meg, de abban a másodpercben visszafordított a Valaki az út felé és tolt tovább egy romos ház felé. Megint elkezdtem ellenkezni, de rosszul jártam. Zsákot húzott a fejemre és összekötözte a kezem, a vállára dobott és rohanni kezdett velem. Kapálóztam, de feleslegen. Beértünk a házban, mert hallottam ahogy becsapja az ajtót. Ledobott valami kanapé félére, de valakik még voltak mellettem. Ők is tehetetlenül feküdtek. Sírást hallottam felőlük. Őket is elrabolták. Nekem is könny szökött a szemembe ahogy végig gondoltam, hogy itt fekszek tehetetlenül, egy idegen pszichopata házában és ki tudja, hogy hazaérek-e élve. Mit gondolhat anya....Balázs? Ivett vajon hazaért? Vagy őt is elrabolták? Pánik uralkodott el rajtam, de meghallottam, hogy beszélgetnek egy másik szobában. A giminket szóba hozták. Túl gyakran. Akkor tudják, hogy ki vagyok úgy hoztak ide. De mit akarnak a giminktől? Tőlem? Tőlük? Valaki közeledett. Hirtelen mozdulattal odapattant hozzám és lerántotta a fejemről a zsákot, amitől megijedtem. A másik maszkos mondogatott valamit...és a kését a nyakamhoz egyre közelebb vitte....hangosabban kérdezett valamit aminek hallatán nagyot nyeltem és könny szökött a szemembe...a kés csak közeledett....nem bírtam válaszolni....a kés már a nyakam előtt volt, de én ordítottam, hogy hagyjon békén...rosszul tettem...mert a támadómnak elfogyott a türelme és a kés....

I'm sorry...

Kedves Olvasók!
 
Elnézést szeretnék kérni, a lassan két hónapos késésem miatt.
 Mivel közeleg az év vége, közelednek az utolsó javítások, TZ-k, röpik, a 8.-osok ballagása... de ezt szerintem ti is tudjátok.
 Szóval úgy döntöttem, hogy kis szünet után, júniusban lesz új rész (várhatólag). 

Addig is kívánok sok sikert a tanuláshoz és a kirándulásokhoz is!

VISZLÁT JÚNIUSBAN! ;) 

Október 5.rész

Sziasztok Drága Egyetleneim!

Ismételten elnézést kérek a csúszásért, csak hát... Nem, inkább nem magyarázkodom.
 Nagyon, de nagyon megkérnélek titeket, hogy írjatok hozzászólást, mert ha nem látom ,hogy olvassátok a blogom, akkor befejezem az írást.  
DE! Egyenlőre még kitartok és örülök nektek :)
Íme az újabb vég kifejlett!

       #Viki 

 Elővettem a telefonom és próbáltam hívni azt az embert aki ilyenkor hátha tud segíteni. Igen Őt. A barátomat. Aki akkor is keresett, amikor már a többiek majdnem feladták. Aki értem jött az erdőbe is, csak hogy megtaláljon. Aki miatt nem hulltam még szét....Balázst.  

Pár percig hívtam, de nem vette fel. Letettem, de egyből utána újrahívtam. Egy furcsa érzés támadt bennem, amit eddig még nem éreztem. Meredtem a kijelzőre és még mielőtt még több ledöbbentően furcsa gondolatok futottak volna át az agyamon, letettem a telefont és beszaladtam a boltba. Elvettem egy kosarat és sétálgattam a sorok között. Amikor már vagy harmadjára mentem el a pénztár előtt, a pénztáros megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Abban a percben kizökkentem az őrült agylásból. A lábam a földbe gyökerezett, a számon se jött ki hang, hiába próbáltam. A nő értetlenül nézett, jogosan. Nem tudtam mit csinálni, ledobtam a kosarat a földre és kirohantam az üzletből. Elkezdtem szaladni de most tudtam, hogy hova megyek. Az eltűnésem óta most éreztem magam újra szabadnak. Csak futottam, vissza se néztem.
 Van egy ház, ahova amikor kicsi voltam, a szomszédlánnyal elsétáltunk és ott játszottunk estig. Soha senki nem tudta, hogy ott vagyunk, csak mi ketten. Ivett, vagyis a szomszédlány, amikor 9 évesek voltunk elköltöztek. Azóta nem láttam, ezért volt még egy ok, hogy a "titkos házba" menjek: a régi emlékek.
 Megérkeztem a ház elé. Ugyan olyan volt, mint régen. Egy dolog viszont hiányzott. Ivett. Bekopogtam hármat és vártam. Ez volt a mi régi titkos jelszavunk. Nagyban az emlékeim közt matatva, nagyon meglepődtem. Egy hang szólt bentről. Nem lehetett összetéveszteni, még pár év után se. A hang újra kiáltott, de most már érthetőbben. Benyitottam, körülnéztem, de nem láttam senkit. Elkezdtem keresni a hang tulajdonosát.  Felszaladtam az emeletre. Az első szoba ajtófélfájánál megálltam. Könny szökött a szemebe. Az alakban egy lány ült háttal nekem. Félve megkérdeztem, hogy ő-e Ivett és közelebb léptem. A lány a szemembe nézett és odaszaladt hozzám. Szorosan megölelt és nem engedett el. Nagyon jó barátnők voltunk, csak a költözésük választott el minket. Olyan jó volt újra látni. Elengedett és könnyes szemmel bólogatott, hogy igen, ő Ivett. Leültünk a földre törökülésbe és elkezdtünk egymás szavába vágva beszélni. Mindent elmesélt a költözésünk óta történtekről. A szülei elváltak, így az anyukájával visszaköltöztek ide. Ő is faggatott engem mindenről. Gimi, család, barátok... Eldumáltunk estig, csak eszembe jutott, hogy nekem már rég otthon kéne lennem. Ivettel gyorsan hazaszaladtunk és benyitottam a házunkba. Anya a telefonon csüngött, egy csomag zsepit tartva. Amikor meglátott, kisebb szívrohamot kapott. Magához ölelt és elkezdett veszekedni velem, hogy miért csinálom ezt vele. Nyugodt maradtam és bemutattam neki újra Ivettet. Anya teljesen ledöbbent.

-Te... a volt...szomszédkislány vagy?-kereste a szavakat.
-Igen, csókolom! Visszaköltözünk, pár utcával arrébb, egy gyönyörű házba anyával.
-Apukád?
-Hát..öm..sajnos elváltak.-tördelte ujjait idegesen Ivett.
-Ó, nagyon sajnálom! De hol találkoztatok Emmával?
-Jaj anya ne fáraszd le szegényt!-mondtam mosolyogva-Sétáltam haza a boltból és úgy találkoztunk. Bocsánat, hogy nem jöttem hamar, csak annyi megbeszélnivalónk volt. Felmehetünk még egy kicsit beszélni a szobámba?
-Hát jó, de meg vagy tanulva?-sóhajtott anya.
-Persze!-kiabáltam az ajtómból.

Ivett tátott szájjal nézte a szobám. Hát igen, régen nem ilyen volt. Leültünk az ágyamra és elmondtam neki Lilla esetét. Együtt érzően megsimította a vállam és adott egy zsepit. Felpattantam, mert egy gyors ötletem támadt. Előkerestem a telefonom és tárcsáztam. Pár másodperc múlva már ki is hangosítottam, majd beleszóltam...

Október 4.rész

Kedves Olvasóim!
Nagyon sajnálom ezt a nagy csúszást, csak sok dolgom volt.  Rengeteg doga, meg tanulni való és verseny jött. Elnézést kérek, azért is, hogy ez a rész kicsit rövid lett, de megígérem BEPÓTLOM.

 Bocsánatotokért cserébe itt az új rész:

Egy jó negyedórás sírás után felhívtam Emmát, hátha ő segít és hogy elmondjam neki a műtétem teljes verzióját. Nincs titok, mindent elmondok. Sajnos még azt is, hogy kevés esélyem van a túlélésre.

***Emma szemszöge***


*telefon beszélgetés*

-Hát...melyikkel kezdjem?-szólalt meg erőtlen hangon Lilla.
-Több is van??!-riadtam meg, de rosszul tettem.

Lillából újra kitört a sírás. Pár perc után egy nagy szaggatott levegőt vett és elmondta, hogy 2 okból kifolyólag tört össze. Elkezdte mesélni, hogy volt nála Áron, mit mondott Stella, hogy összeveszett mindkettővel és ezért magát hibáztatja.

-Nyugodj meg. Beszélek Áronnal. Én majd mindent elintézek. Ha akarod még azt a festett banyát is kiosztom neked!-vigasztaltam a legjobb barátnőmet sikeresen.
 -Köszönöm. Talán még a kiosztáson elgondolkozom.-mondta nevetve.-De sajnos el kell mondanom valamit.
Hallottam, hogy újra mély levegőt vesz. Tudtam, hogy neki és neki is nehéz lesz, akármiről van szó.
Pár perc múlva megszólalt. Elmondta a betegségét és azt, hogy nem biztos a túlélése. Amikor ezeket kimondta, könny szökött a szemembe. Nem bírtam elképzelni Lilla nélkül a gimit. Ő, Balázs és Áron akik segítenek túlélni a hétköznapokat, Levit, a tanárokat. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Vele megtudok mindent beszélni, segít nekem ha bajban vagyok... Nem tudom, hogy bírnám ki az első, igazán fontos legjobb barátnőm nélkül. Mivel Lilla továbbra is várta a reakcióm, azt mondtam, hogy legyen erős és hogy hívjon bármikor, én megyek.
-Lenne még egy utolsó kérdésem. Tényleg összejöttél Balázzsal?
-Ja, hát igen.-dobódtam fel minimálisan-Nagyon kedves és...szeretem.
-Ha még holnap estéig el tudsz jönni, elmeséled az egészet?
-Persze. Holnap suli után rohanok hozzád. Bocsáts meg, de most mennem kell. Szia! Légy erős!-köszöntem el.
-Szia! Megpróbálok....

Letettem a telefont és felálltam. Belenéztem a tükrömbe. Némán figyeltem ahogy egy nagy könnycsepp csordul le az arcomon. Amit követett egyre több. Álltam és gondolkoztam. Mi lenne velem nélküle? A legjobb barátnő meghatározó dolog egy tini lány életében. Ha elveszíteném, nem tudom mi lenne velem. Még jobban szétesnék. Balázs így is alig tud összetartani. Lilla nélkül? Atomjaimra hullanék.
Hosszú agyalás után viszont arra gondoltam, ha én nem leszek erős, akkor mi lesz Lillával. Nem adhatja fel. Ha látná rajtam, hogy én már nem is reménykedem, még azt az icipici éltető erőt is elvesztené. Most nem eshetek szét. Beteg a legjobb barátnőm és most mellette kell lennem! Erősnek kell lennem!
Felvettem a kabátom és lementem anyához. Megkérdeztem, hogy elmehetek-e a boltba, addig is kiszellőztetném a fejem. Pár perc múlva már az üzlet előtti padon ültem és néztem. Elővettem a telefonom és próbáltam hívni azt az embert aki ilyenkor hátha tud segíteni. Igen Őt. A barátomat. Aki akkor is keresett, amikor már a többiek majdnem feladták. Aki értem jött az erdőbe is, csak hogy megtaláljon. Aki miatt nem hulltam még szét....Balázst. 
 

Október 3.rész

 Sziasztok Olvasóim (ha vagytok)!
Bocsi, hogy ilyen késve, de meghoztam az új részt. Nagyon sok minden közbejött vagy nem volt ihlet.
Szóval remélem tetszik az új rész:


 -Na jó elég! Mi folyik itt?-mordult fel  Áron.
-Csak annyi, hogy már van barátnőm-mondta, mire összemosolyogtunk.

Szünetben még beszélgettünk egy csomót, így hárman. Szóba került a kapcsolatunk Balázzsal, Lilla, Stella és Áron "kapcsolata",a drága matektanár és még sok minden más is. Olyan jól éreztem magam, mint még soha.
A fiúval, akit szeretek és a fiúval, aki a legjobb uncsitesó a világon. Szünet után kemény órák elé néztem, úgyhogy utolsó órára már olyan szinten lefáradtam, hogy szerintem 1+1 az öt. Balázsékkal indultam haza, de Áron hamar levált, mert sietett Lillához. Hát igen a hősszerelmes!
A délutánom unalmasan telt. Megcsináltam a házikat, neteztem, tv-t néztem és beszélgettem anyuval amikor hazajött. Mire mindezzel végeztem, még akkor is csak 5 óra volt. Kínomban már zenét hallgattam az ágyamon. Egyszer egy álom közepén egy ismerős csengőhang ordított a telefonomból. Gyorsan kinyitottam a szemem, amit  rosszul tettem. Majdnem megvakultam a lámpám fényétől. Felvettem a telefont és Lilla még az eddiginél is erőtlenebb, síró hangon köszönt. Nagyon megriadtam, ezért faggatni kezdtem, hogy mi a baja. Először azt hittem, hogy a műtét. Utána viszont eszembe jutott, hogy ma Áron volt nála látogatni.
Lilla egy nagy levegőt vett és elkezdett mesélni. Először azt, hogy mi is történt pontosan a kórházban.

***Lilla szemszöge***  
      
Délután 4 óra körül kopogtak az ajtómon, ami kissé meglepett. A doktornőm Áron kíséretében az ágyamhoz lépett. Az előbbi csak ellenőrizte az infúzióm, megnézte a homlokomon, hogy lázas vagyok-e és mosolyogva otthagyott minket. Kettesben. Hú!
Áron odahúzott az ágyam mellé egy széket és rám nézett. Volt a szemében valami. Valami őszinte érdeklődés. Nem úgy, mint a nővéreknek, akik berohannak, megkérdezik élek-e még, pedig nem is érdekli őket igazán. Áron a majdnem egy perces csend után elröhögte magát, mire én is követtem a példáját. Utána elkezdtünk beszélgetni, olyan jó két órán át. Ő mesélt a gimiről, én a kórházi "eseménydús" életemről. Elmondta, hogy Emma és Balázs járnak, amin nagyon meglepődtem. Elhiszem, hogy Emma bele volt esve, de ilyen gyorsan egymásra találtak? Érdekes. Majd még kifaggatom.
Egyszer felpattant Áron a fehér, ütött-kopott székről és elővette a telefonját. Elég furán néztem rá, de nem vette észre, mert óriási barna szemeit a telefonja kémernyőjére szegezte. Odarohant mellém, átkarolt és mondta, hogy vigyorogjak. Mosoly helyett beleröhögtem a telefon kamerájába, hogy milyen elmebeteg ötletei vannak a "vendégemnek". Gyorsan megmutatta a képet, mire azon is nevetni kezdtünk. Amíg a képet szerkesztette a telójával, nem a székre, hanem az ágyam szélére. 1-2 perc múlva odahozta a remekművét. Hát igen, így sokkal jobban néztünk ki. Amikor alaposan végignéztem a képet felnéztem, hogy miért nem veszi el a telefonját. Ő nem a telefont nézte, hanem engem. Mélyen a szemembe nézett és mosolygott. Ezt a mosolyát még nem láttam. Közelebb jött és odahajolt hozzám, de megszólalt a telefonja. Vett egy nagy levegőt és felvette. Én értetlenül néztem rá, hogy ki az, de pár mondat után kiderült. Stella, a drága barátnője.
Biztos nagyon hiányolta, mert még a műtétem előtti utolsó találkozásunkról is el akarta rángatni. Áron amikor hallgatta a barátnője nyávogását, kezdte unni, ezért kihangosította és elkezdte hülye arckifejezésekkel utánozni. Nem bírtam tovább elröhögtem magam, de erre Stella megkérdezte, hogy ki röhögött. Áron elmondta, hogy nálam van a kórházban és én röhögtem, mert az ablak előtt integetett neki a takarító. Stella mivel agyilag szőke, simán bevette, de azt mondta Áronnak, hogy adja oda nekem a telefont. Kikapcsolta a hangszórót, én meg beleszóltam olyan határozottam, amennyire csak tudtam.

*telefon beszélgetés* 

-Halló? Stella?
-Na idefigyelj! Ha rá mersz mászni a fiúmra megbánod! Engem nem érdekel a hülye betegséged, meg az önsajnáltatásod, ő az enyém! Ja és Áron még nekem azt mondta, hogy egyáltalán nem érdekled és hogy soha nem járna egy taknyos kilencedikessel, mint te! Úgyhogy puszika!-mondta, majd letette.

Könnyes szemekkel meredtem magam elé és Áron kezébe nyomtam a telefont. Kérdezte, hogy mit mondott Stella, de én csak egy dolgot kértem tőle, hogy  menjen el. Furán nézett rám, de elindult az ajtó felé. Felvette a kabátját és még egyszer visszanézett:

-Akármit is mondott, csak hogy tudd. Ha őt szeretném és nem téged, kifiguráztam volna amit mondott nekem?-kérdezte és kiment az ajtón.

Az ajtót könnyes szemmel néztem. Pár perc múlva már kitört belőlem a sírás. 2 ok miatt. Egyik ok, hogy mekkora hülye vagyok, hogy inkább a plázacicának hittem és nem Áronnak. Másik ok, hogy holnap műtenek és senki se tudja, hogy túlélem-e. Az agyam egyik fele az életért küzdött gondolatban, a másik pedig, hogy minél hamarabb eltűnhessek az egész világról. Egy jó negyedórás sírás után felhívtam Emmát, hátha ő segít és hogy elmondjam neki a műtétem teljes verzióját. Nincs titok, mindent elmondok. Sajnos még azt is, hogy kevés esélyem van a túlélésre.

Október 2.rész

 Halíííí Olvasók!
A hozzászólások nem nagyon gyűlnek, de nem adom fel. Két barátnőm is rágja a fülem, hogy rakjak már fel új részt,úgyhogy tessék! :D
Köszönöm azoknak akik támogatnak a blogírásban, ők segítenek nekem a legtöbbet, adnak ihletet és töltik belém a lelket...na, de nem rizsázok már tovább, íme az új rész:

 Ahogy kimondta az utolsó szót kinyílt teljesen az ajtó (mivel kiderült, hogy résnyire nyitva volt) és Levi meredt ránk,majd megszólalt....

 -Szóval akkor miatta dotál ki? Nem a másik miatt, hanem emiatt a nyomi srác miatt???-mondta már szinte ordibálva.

-Na ide figyelj! Sem miatta, sem Áron miatt, sem pedig valami másik srác miatt szakítottam veled! Az egyedüli ember aki miatt kénytelen voltam szakítani, az egyedül te vagy! És elég volt a hülye dühkitöréseidből, elég volt abból, hogy nem bírod felfogni a valóságot. Azt hogy nem téged szeretlek, hanem őt.-mutattam rá meggondolatlanul Balázsra,aki elmosolyodott-És ha megbocsátasz szeretném az életem úgy élni, hogy nem szólsz bele!-fogtam meg Balázs kezét és elkezdtem futni vele az ellenkező irányba.
-Na jó állj! Egyrészt tök jól kiosztottad, másrészt én is szeretlek.... és öm harmadrészt hova is futunk?-állt meg a lépcsőnél Balázs.
-Hogy hova futunk? Minél messzebb Levitől. Amúgy már mindjárt jön a tanár, úgyhogy mi legyen?
-Amíg nem jön gyere ülj ide és légyszi mond el nekem ezt a Levis sztorit.-mutatott maga mellé a lépcsőre.
-Hát...Levi. Első nap még tök jó fejnek tűnt és egyből rám hajtott. Még aznap megkérdezte, hogy járnék-e vele, pár óra múlva már randira hívott. Ha ezt hagyom és nem dobom ki lehet, hogy másnap reggelre már megkérte volna a kezem.- nevettem fel.-Úgyhogy Levi nekem túl gyors és most így kiderült, hogy túl idegbeteg. Meg hát így, egy nap alatt nem nagyon lehet beleszeretni senkibe.
-De vannak kivételek.-fogta meg a kezem Balázs.
Ahogy fogta a kezem egészen magához húzott. Közelebb ültem hozzá és megcsókolt volna. Kiemelem a "VOLNA" szót mivel a drága, egyetlen matektanárnőm megjelent.
-Nem itt kell udvarolni! Emma azonnal az osztályterembe! És te is!-szólt nem túl bájosan Zsuzsa néni.
-Na megyek szia!-nyomott egy gyors puszit az arcomra Balázs majd felrohant a lépcsőn.

Egy élmény némán, egy olyan tanárral végigmenni a folyosón, akit egyszerűen a pokolba kívánnék, pedig még csak 1 hónapja ismerem. Csodás 4 évem lesz vele! Amint beléptem...elnézést beléptem én és a hárpia, egyből mindenki az égővörös fejem és a mellettem álló nem túl kedvesen rám néző matektanárt nézték.
Gyorsan leültem a helyemre és egész órán lapítottam. Ahogy néha körbenéztem annyit láttam, hogy Fanni majd ki esik a padból, úgy jelentkezik, Dani valamit firkál a padra, Erika és Laura telefonoznak, Viktor, Betti és Ádám figyel, Zalán bökdösi Olivért és...és Leviből meg láttam egy NAGY LEHAJTOTT FEJET: Hát igen jó kis osztály. Csak Lilla helye maradt üresen. Alig verődött vissza a pad tetején az erőtlen napsugár, de még így is majdnem megvakított. Úgy hiányzott Lilla, hogy ha tehettem volna azonnal elrohantam volna a kórházba és el sem jöttem volna onnan.

-Emma! Rombusz területe?-hangzott egy éles hang, ami megtörte a gondolatmenetem.
-Öm....a×ma?
-Hát igen. Fiúzni az óra elején van ideje, bezzeg tanulni meg nincs! Elégtelen!-alázott le az osztály előtt teljesen a tanárnő.
Mindenki engem nézett. Mindenki abbahagyta amit csinált és csak nézett. Egyedül Levi nem kelt fel és bámult, mint a többiek. Úgyhogy 9 szempár nézett, mint aki megfagyott. Hála a csengőnek le vakarhattam magamról az osztálytársaim lesokkolt képét magamról. Kirohantam az ajtón, le a lépcsőn, át az épületen és leültem egy padra az udvaron. Bedugtam a fülem, becsuktam a szemem és hátradőltem. Egyszer valaki befogta a szemem. Elkezdtem a szememről leszedni a két kezet, mert túl jól ismerem a drága uncsitesóm ahhoz, hogy kérdezgessem, hogy ki lehet az.
-Szerbusz drága uncsihugim!- borzolta össze a hajam Áron.-Miért ülsz itt egyedül?
-Anya kinyír, ha egyest kaptam?-lapogattam a kérdés közben a hajam.
-Hát...öm... nem is tudom. Nézd jön Balázs!-mutatott a napfényben rendkívül helyes barátunkra. Barátunkra? Ez így tök rosszul hangzik. Na mindegy.
-Sziasztok! Mi ez a meghitt családi nyugalom?-ült le közénk vigyorogva.
-Csak dumáltunk arról, hogy Emma meg fog halni.-vágta rá Áron.
-Mi van? Ki hal meg?-riadt meg Balázs.
-Nyugi Áron csak hülye. Kaptam egy 1-est matekból és nem tudom, hogy anya hogy dönt. Vajon megélem a holnapot?- tettem fel a költői kérdést,amire költői választ is kaptam.
-Amíg engem látsz, megéled.-karolt át Balázs.
-Na jó....miről is maradtam le?-nézett furcsán Áron.-Tudjátok mit? Megyek sétálok egyet, titokban kifaggatom telefonon Lillát, majd visszajövök és megértően bólogatok.
-Szia!-köszöntünk egyszerre Balázzsal és néztük ahogy Áron félrevonul.
Ráhajtottam a fejem a vállára és elkezdtünk beszélgetni. Egyszer hirtelen felém fordult és a szemembe nézett.

-Akkor ha így...öm...hát...meg öm...nem ez így nem jó. Újra. Szóval, ha már így kiderült, hogy mindketten ugyanazt érezzük egymás iránt, öm..lennél a barátnőm?

Hiába kerültünk  egymáshoz közel mostanában, hirtelen jött a kérdés. Mondjuk minél többet vagyunk együtt, egyre jobban éreztem, hogy szeretem. De így, hogy tudom ő is szeret, könnyebb volt a válasz mint annak idején Levinek. Áááá már megint az a hülye Levi. Na mindegy.

-Sziasztok drága öreg barátaim!-ült közén Áron, még mielőtt válaszoltam volna-Szóval Lilla elmagyarázott mindent amit tudott és azt üzeni, hogy puszil titeket. Egész jól van és talán még ma műtik, de lehet, hogy csak holnap. De még mindig nem nagyon értem a folyamatot, hogy hogyan lettetek öm.... együtt?

Elkezdtem mutogatni Áron mondandója után Balázsnak. Ezerrel bólogattam, mire felnevetett.
 -Na jó elég! Mi folyik itt?-mordult fel  Áron.
-Csak annyi, hogy már van barátnőm-mondta, mire összemosolyogtunk.

Október 1.rész

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok, hogy nem nagyon akartok kommentelni, de nem adom fel a blogírást, mert pár barátom még tartja bennema a lelket :)
Íme az új rész és kérlek most már szóljatok hozzá,mert Különben dühbe jövök :D    

A plafont nézve gondolkoztam a mai napon és egy dolog járt a fejemben. Ő megmentett, én pedig meg mertem puszilni!

Az eltűnésem utáni  jó pár héten szinte nem történt semmi, csak sokan kérdezték, hogy De pontosan miért tűntél el? Ez volt az a kérdés amire én sem tudtam a választ. Anya és apa viszont hiába örült az előkerülésemnek, 3 hét szobafogságra ítélt és elém jönnek a nap végén, nehogy "elkallódjak". Így szinte elrepült a szeptember. Délelőtt Balázsékkal beszélgettem és Lillával bujkáltam közben előlük. Hogy hogyan csináltam a kettőt egyszerre? Hát az az én titkom marad. Délután tanultam, gépeztem, néha olvastam, de legjobban egy dolog kavargott a fejemben. Amit Áron mondott Lilláról és Stelláról. Azok a mondatok rohangáltak szinte egész délután a gondolataimban De ha el is mondanám Lillának amiket mondott Áron, de persze nem tehetem, de ha talán mégis, akkor...tuti bőgne. Ezért nem mondom el neki, de amúgy sem, mivel ha megígérek valamit, azt betartom. Kivéve, ha egy Red Hot Chili Peppers koncertjegyet ígérnék valakinek. Az kész lehetetlen lenne az én esetemben. Na mindegy.
Az unalmamat viszont egy pénteki nap megtörte.Reggel szokásos ruhaválasztási rituálé, de mivel találtam Amerikás felsőt, viszonylag gyorsan döntöttem.A megszokottnál is gyorsabban végeztem az elkészüléssel, úgyhogy rekord idő alatt a suliban voltam. Lilla persze még sehol nem volt úgyhogy felhívtam. Egy kicsit későn vette fel a telefont. Gyengén megszólalt benne egy hang.

*telefon beszélgetés*
-Halló?
-Lilla? Te vagy az? Emma vagyok.
-Ó szia! Van egy nagyon nagy problémám. Olyan gyorsan derült ki.
-Lilla nyögd már ki!-mondtam türelmetlenül.
-Hát...szóval kórházban vagyok, mert megműtenek.
-Micsoda? De mikor derült ki? De miért? Inkább várj, nem terhellek, csak annyi, hogy most jól vagy?
-Most még igen.-mondta egy nagy sóhajjal Lilla.
-És még annyi, hogy komoly műtét?
-Hát....nem tudom hova sorolható.
-Bocsájts meg, de le kell tennem, mert kezdődnek az órák. Szia! Gyógyulj meg!-mondtam könnyektől küszködve.
-Szia! Majd hívlak.

Amikor letettük végem volt. Kitört belőlem a sírás ami már az "átmeneti" eltűnésem óta nyomta a szívem. Az alatt a sok hét alatt csak gyűltek a bajok. Próbáltam magamba fojtani, de most már nem bírtam tovább. Berohantam a terembe, lehajtottam a fejem, gyorsan elővettem a telóm és zené hallgatva bőgtem. Az órákon lehajtott fejjel figyeltem, néha újra kitört belőlem a sírás, amit próbáltam leplezni. Szünetekben továbbra is zenét hallgattam. Az osztályból  Betti, Laura, Fanni és még Dani is odajött megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Természetes válasz: Hát persze, soha jobban. Tudom, hogy nem vették be, de legalább érdekeltem őket egy kis időre. Egyik szünetben a "sírjunk megint, már úgyis mindegy" programot választottam, amikor kinyílt az ajtó. Hát igen. A "szőke királyfi fehér lovon"bejövetel helyett, az én barna megmentőm érkezett öm... a két lábán. Megállt előttem és gondterhelten rám nézett. Már amennyire láttam a szemembe lógó hajamtól.

-Emma, minden rendben?
-Persze.-néztem fel könnyezve, vörös szemekkel.
-Aha, persze, azért sírsz.-törölte le a könnyemet a kezével.-Na gyere, üljünk ki az udvarra egy padra és ott szépen elmeséled. Jó?-kérdezte egy  halvány mosollyal Balázs.
-Na de így menjek emberek közé?-mutattam a fejemre, majd a ruhámra ami pöttyökben könnyes volt.
-Nem érdekel engem mások mit gondolnak. Én még nem láttalak ilyennek, úgyhogy biztos nagy a baj. Szóval, ha ők is ilyen problémák előtt állnának, ők is így néznének ki. Szóval gyere.-húzott ki a kezemnél fogva a padból.
Még gyorsan áttöröltem az arcom és kiléptem a teremből. Egész jó idő volt odakint és amíg odaértünk egy szabad padhoz, el is felejtettem minden bajom. Amíg oda nem értünk. Leültünk és egymás felé fordultunk. Nekem pedig el kellett kezdeni a magyarázatom. Amikor ahhoz értem, hogy Lilla kórházban van rendesen meglepődött Balázs. Végül eljutottam a végéhez. Igaz, hogy a sírás kerülgetett ismét, de végeztem. Elmondtam mindent. Legalábbis azt nem, hogy tetszik nekem. Akkor még. Na mindegy.

-Szóval már vagy 3 hete tartogattad a sírást?-fogta meg a kezem Balázs, amitől még könnyebb volt őszintének lenni.
-Hát..igen. Egyszerűen nem tudtam sírni. Akartam, de nem tudtam. De most már sikerült.-belenyúltam a zsebembe és kiesett belőle vagy 20 használt zsepi-Úgy látom túlságosan is.-mondtam mire mindketten elnevettük magunkat.
Ez a nevetés őszinte volt. Nem volt olyan jó poén, hogy annyira nevessek rajta, de én azzal voltam akit szeretek és végre kiadhattam magamból mindent. Ezek után nagyon jól esett újra nevetni. Egyszer viszont felállt Balázs, én pedig követtem a példáját. Egyszer csak magához húzott és szorosan megölelt. Ennyi baj közt semmi kedvem nem volt elengedni. Legnagyobb meglepetésemre ő sem engedett el. De jött a második ellenségem az iskolában(Levi után), a csengő. Balázs a csengő miatt már csak a kezemet fogta és elkezdtünk némán sétálni az iskola felé.Felkísért a termünkig, de a (látszólag) zárt ajtó előtt szembe fordított magával és megszólalt.

-Tudom, hogy így nagyon fura és hogy van elég gondod, de én....szeretlek.

Ahogy kimondta az utolsó szót kinyílt teljesen az ajtó (mivel kiderült, hogy résnyire nyitva volt) és Levi meredt ránk,majd megszólalt....


 

Szeptember 7.rész

 Sziasztok Olvasók!
Bocsánat, hogy régen írtam. Nagyon sok dolgom volt. Dogák,hirtelen változások,Valentin-nap....
Szóval, azt szeretném kérni, hogy ha tetszik egy rész kommenteljetek, mert akkor tudom, hogy van értelme írnom.
Na jó olvasást! :)

 -Hát én....szóval...azt hiszem belezúgtam....-gondolkoztam, hogy elmondjam-e, de végül meghoztam a döntést...

-Nézd ott van Stella!-tereltem el a figyelmét.
-Ja, persze.
-Ott integet, nézd már.-mutattam mögé.
-Hol?
Én kihasználtam az alkalmat elrohantam az ellenkező irányba. Csak futottam és futottam, hallottam hogy kiabál, de nem, nem mondhatom el neki. Addig futottam, míg el nem tévedtem. Hurrá!
Láttam egy erdőt ami ismerősnek tűnt. Megint kiemelem a TŰNT szót. Szóval csak sétáltam és nézelődtem, hogy merre lehet a kiút. Kerestem valami biztos, ismerős pontot, de nem találtam. Telefonom otthon volt, csak egy táskám volt, amiből kivettem és felvettem a pulcsimat, mert kezdtem fázni. Végül azon kaptam magam, hogy hiába egyedül voltam elveszve egy idegen helyen, az erdő egyszerűen rabul ejtett. Gyönyörű volt ahogy néha lehullott egy levél és csatlakozott a többi sárga és barna elszáradt levélhez a földön. Egy idő után, már nem féltem. Csak leültem egy korhadt fára és gyönyörködtem. Lehet, hogy már más, aki így járt volna, mint én, már rég kijutott volna. De engem nem érdekelt. Elgondolkoztam. Ha most itt vagyok egy erdőben és senki nem tudja hol vagyok, biztos keresnek, előbb vagy utóbb. De mivel elkezdett sötétedni, reméltem, hogy inkább előbb. Az elvarázslóan szép,világos, békés erdőből, egy sötét, ijesztő hely lett. Felálltam a farönkről és elindultam arra, amerre még láttam valami fényt. Sétáltam egy darabig, de már végül szinte semmit nem láttam. Elvesztettem a reményt és sírva a földre ültem. Mekkora hülye voltam, hogy csak mert nem akartam elmondani valamit, inkább elvesztem a sötétben!
Egy jó fél óra után nagy erőt vettem és felálltam. Elkezdtem kiabálni, hogy itt vagyok és hogy ki vagyok. Egyszer egy hangos hangot hallottam valamerről, de nem értettem mit mond.Újra megpróbáltam mondani valamit, de most már ordítva kértem segítséget.
Pár perc múlva újra elvesztettem a reményt, mert nem jött válasz. Megtöröltem a szemem és utoljára kiabáltam. Erre egy kis fény közeledett felém. Nagyon meg ijedtem. Nem láttam ki, de nagyon gyorsan közeledett a fénnyel. Könyörögve ültem le a földre,hogy ne bántson. És sírva, magam védve lehajtottam a fejem a térdemre.
Az alak amikor odaért, megkönnyebbülten ölelt át a földön.

-Emma, azt hittem elvesztél.-mondta már sírva....Balázs?
-Balázs? Te vagy az?-álltam fel.
-Igen, de te soha többé ne csinálj ilyet! Nagyon aggódtam érted! Szinte berontott az ajtón Áron, amikor átjött és riadtan elmesélte mi történt. Azonnal elindultam és azóta kereslek. Telefonod nem vetted fel. Nagyon megijedtem, hogy mi lehet veled. Hallottam a hangod pár perce, de nem láttam, hol vagy. De megvagy és ez a fő.-ölelt át szorosan Balázs.
-Nagyon köszönöm. De megfagyok.
-Gyere, hazaviszlek.-mosolyodott el.

Kézen fogva sétáltunk a kiút felé. Már nem féltem. Biztonságban éreztem magam. Az erőből kiérve elkezdtünk beszélgetni, de nem engedtük el egymás kezét, aminek nagyon örültem.Ahogy néztem az utat elgondolkoztam, hogy én mennyit és merre futottam, csak egy idióta kérdés miatt. De visszazökkentem a beszélgetésbe, mert megszólalt Balázs.

-Szóval, azért futottál el, mert nem akartad elmondani Áronnak, hogy ki tetszik?
-Hát ez, azért ennél bonyolultabb. Egy icipicivel.-mosolyodtam el.
-Annyira bonyolult, hogy ne tudd elmagyarázni olyan..-megnézte az óráját-10 perc alatt?
-Nem. Hát igazából, csak annyi, hogy ha Áron kiönti nekem a szívét Stellával és Lillával kapcsolatban, akkor nekem is el kellett volna mondanom mindent. És én nem szeretek magyarázkodni.
-Lillával kapcsolatban? Elmondta neked? Bár, benned én is megbíznék.-mosolyodott el Balázs.
-Köszi...az egészet-mondtam és az arcára nyomtam egy puszit és beszaladtam a házunkba, mivel hazaértünk.

Amint beléptem az ajtón (mosolyogva), meglepő látvány fogadott. Áron a telefonját fogva a kanapén, anya a vezetékes telefon mellé húzott széken, apa egy plakát mellett (amin én voltam egy ELTŰNT felirattal) az asztalon és Lilla a lépcső előtt, olyan 100 darab használt zsepi között feküdt és aludt. Könny szökött a szemembe amikor megláttam, hogy mennyire aggódtak értem. Felnéztem az órára. Fél 3! Sokat várhattak rám. De akkor én is sokat a segítségre. Nem tudtam, hogy felkeltsem-e őket. Végül megpusziltam anyát, amire felkelt. Azonnal magához ölelt és elkezdte kiabálni könnyes szemmel, hogy élek. Erre felkelt mindenki és odarohantak hozzám. Egyfolytában kérdezgettek, hogy hol voltam, miért hagytam itthon a telefonom, miért szaladtam el ilyenért, hogy jöttem haza... Egy álmos sóhaj után megszólaltam:
-Bocsátsatok meg, de nem bírok válaszolni, nagyon álmos vagyok. És nagyon, de nagyon köszönöm, hogy aggódtatok értem. És azt, hogy itt vagyok Balázsnak köszönjétek.-mondtam, mire összemosolyogtam Lillával-De most már tényleg megyek aludni. Jó éjt!
Mindenkinek adtam egy puszit és felszaladtam a szobámba. Megértően nézték, ahogy feljövök, amit nagyon köszönök nekik. A szobámban felkaptam egy rongyos pólót egy nadrággal és bezuhantam az ágyamba. A plafont nézve gondolkoztam a mai napon és egy dolog járt a fejemben. Ő megmentett, én pedig meg mertem puszilni!

Szeptember 6.rész

 9 körül jött egy üzim Árontól, hogy miért tűntünk el. Én meg csak mosolyogva néztem és gondolkoztam, hogy a fiúk mennyire sötétek :).

Reggel kómásan ébredtem az ébresztőre, ami a kezemben szólt. Kerestem valami tűrhető ruhát, kiballagtam a konyhába ahol nagy meglepetésemre anya ült. Értetlenül néztem rá, mert ilyenkor már dolgoznia kéne.

-Emma, nagyon sajnálom, hogy olyan kevés időt töltünk veled mostanában. Azt gondoltam, hogy ma én viszlek suliba és közben meg beszélgetnénk, mint régen. Jó?
-Persze! De még meg kéne reggeliznem.
-Francia pirítós, tessék-tolt oda felém anya egy óriási szendvicset.
-Köszi, de mire ezt megeszem vége a 3. órának-nevettem fel.
-Hát jó akkor ne edd meg ezt a finom... duplasajtos.. 
-Ááááá.... gyorsan eszek!

Gyorsan megettem (már amennyire meg lehet gyorsan enni egy batár szendvicset) és elindultunk anyával. Közel van a gimi, még is nagyon sokat beszélgettünk. De sajnos odaértünk és akkor egy másik világba csöppentem. Lilla odarohant hozzám és mondta, hogy nem szeretne találkozni Áronnal, úgyhogy siessünk. Elköszöntem anyutól és berohantunk a terembe. Ott egy harmadik világ fogadott. Ahol Levitől kell bujkálni. Király! 3 "világot" végigjártam és még csak háromnegyed nyolc! Leültem, bedugtam a fülhallgatóm és zenét hallgattam . Néha ránéztem Lillára, aki a matekházit csinálta. Levi elindult felém, erre én letettem a fejem a padra a "se lát, se hall, se érez (irántad semmit)" lerázásmódszert használtam, sikeresen. Kinyílt az ajtó, de a kémia tanár helyett Balázs lépett be.
Odajött Lillához és hozzám.

-Sziasztok! Ugye nincs semmi baj. Tegnap gyorsan eltüntetek és tudom, hogy nem anyukád írt.-mutatott rám.
 -Áronnak barátnője van. De közben szemez velem, megnevettet, meg jófej ...-öntötte ki a szívét, mire én meglepődtem. Kiönteni a szíved egy fiúnak... aki helyes, meg cuki, meg .... na mindegy! Szóval..akkor is. Ő fiú! A fiúk nem értik az ilyet!
-Figyelj! Nyugi! Az ilyen csak átmeneti kapcsolat. Nem kell félned, Áron nem ver át téged...-mondta Balázs tök megértően.
-Szóval...tetszem neki?
-Nem mondhatok semmit, de ... basszus, mennem kell!-nézett az órára és kirohant.
-De mi?-akadt ki Lilla.
-Nyugi, biztos bejössz neki.-simítottam meg a vállát.
-Ha te mondod.

Leültünk és pár percig vártunk. Annyi idő elég volt, hogy átgondoljam. Balázs helyes, aranyos, kedves, megbízható és még együttérző is!!! De sajnos az 5 percet késő kémiatanár megtörte a varázst. Jó hosszú bemutatkozó órát tartott! Na mindegy. Szünetben nem mentünk ki. Én rajzolgattam, Lilla meg még mindig a matekházit csinálta. A többi óra dogunalom volt, a szünetek lassan teltek. Utolsó óra után szinte kirohantunk a gimiből. Hazasétálás közben valaki befogta a szemem és kérdezgette elváltoztatott hangon, hogy ,,Na ki vagyok?". 
-Áron, ne szórakozz, tudom, hogy te vagy!
-Ez nem ér! Én profi vagyok ebben!-vigyorgott.
-Bocsi, ha hülye a kérdés, de pontosan akkor... mi is van közted és Stella közt?
-Most legyek jó uncsitesó és mondjam el az egészet vaaaaagy megelégelsz azzal, hogy járunk?
-Peched van, mert én a jó uncsitesót választom.-vigyorogtam gonoszul rá.
-Hát jó... szóval ez az egész úgy van, hogy...-kezdte el, én meg végig tátott szájjal figyeltem. Teljesen lesokkolt amit mondott. Ha ezt Lilla megtudja!-És nem mondhatod el Lillának!
-Persze-a francba!
-És te? Kicsi unokahugim????-borzolta össze a hajam.
-Hát én....szóval...azt hiszem belezúgtam....-gondolkoztam, hogy elmondjam-e, de végül meghoztam a döntést...

Szeptember 5.rész

Letettük és mosolyogva ültem le a helyemre. Majd be jött a föcitanár és bemutatkozott. Sanyi bácsi, jó tanárnak tűnik, már amikor figyeltem rá, mert egész órán a pizzázáson gondolkoztam.Úgy várom!

A földrajz kicsit elhúzódott, így nem maradt szünetünk. Szóval föciből dupla matekba váltottunk 1 percnyi szünettel. Lillával szinte csak egy összemosolygásra maradt időnk, hogy tudassuk egymással mennyire várjuk már a 3 órát. Belépett a terembe egy fekete hajú nő. Nagyon kedvesnek tűnt. Kiemelem a "tűnt" szót, mert hát az első héten már belevágtunk a tananyagba. A NAGY BEMUTATKOZÁS, annyiból állt, hogy leírtuk egy lapra a nevünket és kiragasztottuk a padunk szélére. Ő persze bemutatkozott. A neve Zsuzsa néni. Hát nem lesz a szívünk csücske az biztos. Bár Fanni elmondása szerint jó tanár. Na mindegy. 2 óra szenvedés után végre hazamehettünk. Lillával, indultam el. Direkt siettünk, mert nem volt kedvem Levi újabb magyarázkodását hallgatni. Sikerült kiszöknünk, így utána már egyből a pizzázásról beszélgettünk. Ahogy beszélgettünk, hogy milyen jó lesz, eszünkbe jutott egy súlyos dolog, amire egyikőnk se gondolt. Mit vegyünk fel? Egy pizzázásra csak nem vehetünk fel melegítőt vagy tűsarkút. Végül megbeszéltük, hogy felhívja az anyukáját és ott marad nálunk ruhát válogatni. Nagy nehezen, de sikerült kiválasztani 2-re mindkettőnk ruháját. Mivel meleg volt elég volt egy felső, egy cipő és egy rövid nadrág. A Lilláé egy csíkos felső, egy rövid farmerral és szandival. Nekem Superman-es póló, hozzáillő táskával,nadrággal és szandival.

Lilla rucija

Emma rucija

 













3-ig megbeszéltünk mindent. Hogy Levi milyen szemét, hogy Áronék milyen jófejek, hogy elhívtak. De csengettek. Anyával megbeszéltem, hogy nem maradok sokáig és hogy Áronnal megyek. Furcsálltam, hogy nem lepődik meg, hogy Áronnal. De mindegy. Kimentünk és nagy meglepetésünkre Balázs csak egyedül állt a kapu előtt. Mire odaértünk, észrevette, hogy olyan furán nézzük, ezért meg se várta, hogy kérdezzünk bármit.
-Áron már a pizzázóban van. Nyugi, nem ette meg egy mutáns karácsonyfa!
-Hú, megnyugodtam!-színleltem megkönnyebbülést,mire mindannyian felnevettünk.
Elsétáltunk a pizzázóig és végig beszélgettünk. Balázs minél többet van velünk, annál jobban mutatja nekünk a kétségtelenül jófej énjét. Amikor beléptünk megcsapott a pizza szaga, amire megkordult a hasam. Kerestem a szememmel Áront, de nem nagyon találtam a tömegben. Balázs profin vezetett minket az asztalok között, de amikor odaértünk meglepő látvány fogadott. Áron nem volt egyedül. Egy lányt karolt át, akivel nagyon jól elbeszélgettek. Köszöntünk nekik, ők felálltak és Áron bemutatta nekünk a lányt. 
-Sziasztok ő itt Stella,-mutatott a festett fekete hajú, agyonsminkelt, divatosan öltözött lányra-a barátnőm.
Lilla lefehéredve meghúzta a kezem, ezzel ezt jelezve, hogy sürgősen mennünk kell. Gyorsan kimagyaráztam, hogy el kell mennünk a mosdóba. Mire odaértünk, Lillából kitört a sírás. Én megértően néztem és kerestem neki egy zsepit. Majd még egyet, még egyet és még egyet. Amikor jobban lett, elmondta, hogy neki nagyon tetszik Áron és ez neki rosszul esett, hogy olyan kedves vele és mégis van barátnője. Mire átbeszéltük a témát, szerintem a fiúk azt hitték eltűntünk. Lilla már tűrhetően nézett ki és még egy mosolyt is tudott erőltetni az arcára. Mint egy sorozatban, megbeszéltük, hogy ha elege van mondjon egy titkos szót és megyünk. Kiegyeztünk a paradicsomban és elindultunk az asztalhoz. Leültünk és mintha mi sem történt volna, elkezdtünk beszélgetni. Balázs egy vicces történetet mesélt a tavalyi osztálykirándulásukról ,amikor megcsörrent Áron telefonja. Áron felállt, adott egy puszit Stellának és mondta, hogy fel kell vennie, mindjárt jön. Ekkor Stella elfelejtve Balázs történetét, elkezdett mesélni arról, hogy ő mennyire szereti Áront, mikor kezdtek járni, blablabla... Amikor jött egy sms-em Lillától, hogy: ,,Egy óriási nagy paradicsom!!!!!!!!". Azt mondtam, hogy  az üzenet anyától jött és azt mondja mennünk kell. Elköszöntünk és kirohantunk a pizzázóból.
Lilla próbálta összeszedni magát és végül szomorúsága haragba ment át. Megértő voltam vele, mivel ő is az volt velem amikor teljesen széttörtem. Úgyhogy a szokásos "Beszéljük ki a helyes pasi barátnőjét" akcióba kezdtünk. Eljött hozzánk, otthon anyának azt mondtam, hogy majd elmesélem az egészet, de eljöhetne-e Lilla. Anya belement úgyhogy míg múltkor ő víg asztalt engem, most én őt. Egy csomag zsepi, 2 tábla csoki, egy tál popcorn és 2 pohár kóla kíséretében felvonultunk a szobámba. Gyorsan lefirkáltuk a házit, utána filmet néztünk, zenét hallgattunk és egy csomót beszélgettünk. Fél 9-kor hazavitte az anyukája Lillát, én meg lezuhanyoztam, felvettem a pizsim és a telefonomon zenét hallgattam. 9 körül jött egy üzim Árontól, hogy miért tűntünk el. Én meg csak mosolyogva néztem és gondolkoztam, hogy a fiúk mennyire sötétek :).

Szeptember 4.rész

Először a kezünket néztem. Aztán azt, hogy kihez tartozik.  És legnagyobb meglepetésemre nem Levi volt, hanem...

... Áron? Mit keres itt az unokatesóm Áron? Mondjuk már rég láttam, de akkor is. Hogy került ide? 
-Ööö... Szia! Te hogy kerülsz ide?
-Gondoltam, ha már itt vagyok megnézlek és szólok, hogy átiratkoztam ide.-mondta egy sejtelmes vigyorral .
-Ide fogsz járni? De hát ez tök jó!-ugrottam Áron nyakába.
Áron köztudottan egy rendes és helyes 11.-es srác, úgyhogy egy páran furcsán néztek, hogy mit ölelgetem, de nem érdekelt. Nagyon örültem, hogy egy suliba járunk. Így többet fogunk találkozni. Az elmúlt 3 évben keveset beszéltünk, mert messze volt és nem nagyon tudott eljönni a szülei miatt. Hát Anett néni és Lajos bácsi nem a legengedékenyebb, az biztos. 

-Szia...sztok?-köszönt Lilla amikor közelebb jött.
-Szia! Bemutatom az uncsitesómat, Áront. Áron ő Lilla a barátnőm. 
-Üdv!-mosolygott a szokásos "nincs barátnőm" arckifejezéssel
-Szia!-vörösödött el Lilla és pár percig meg se szólaltak.
-Na jó! Szóval Áron, hova költöztetek? Vagy honnan jársz be a suliba?-törtem meg a kínos csendet.
-Albérletben vagyok itt ... vele.-mutatott egy sötétbarna hajú, helyes srácra, aki odaintegetett-Ő Balázs.
-9/c, befelé!-kiabált egy szőke hajú, fiatal tanárnő.
-Bocsi, de mennünk kell. Szia!
-Sziasztok!-köszönt el Áron.

Beszaladtunk a terembe, gyorsan leültünk és vártunk a tanárra, hogy elkezdje az órát. Még volt 5 perc, addig feküdtem a padomon. Nem ismertem még a tanárnőt személyesen, úgyhogy kíváncsi voltam. Végül is sikerült elfelejtettem Levit. Legalábbis addig amíg le nem guggolt a padom mellé.

-Szia! Szóval bocsánatot szerettem volna kérni, hogy olyan izé voltam.Sajnálom.
Felemeltem a fejem a padról, de nem tudtam mit mondani. Nagy szerencsémre tanárnő elkezdte az órát. Így Levi vissza ballagott a helyére, én meg Szandra nénire figyeltem, aki akkor közölte a nevét velünk.
A magyar óra gyorsan eltelt. Örültem, hogy itt a szünet, mert beszélhettem Áronnal és a cuki barátjával Balázzsal. De részben nem örültem, mert nem volt kedvem beszélni Levivel. Ahogy felálltam, Levi már indult is felém.
-Emma, gyere már add meg a számod! Lilla, gyere te is!-kiabált be az ajtón Áron.
-Öm... megyünk!

Mindenki csodálkozva nézett, ahogy elsétáltunk az ajtóig és elindulunk Áronnal. Egyszer visszanéztem és láttam, hogy Levi a padom mellett bámul maga elé. Kint az udvaron Áronnal, Balázzsal és Lillával álltunk. Megadtam Áronnak a számom és reméltem, hogy Balázs is felírja, de sajnos nem tette.
Nagyon sokat beszélgettünk. Áron szinte semmit nem változott. Na jó menőbb lett, de attól ugyan olyan jófej velem. Balázs is hasonlóan a "nagyon menők"-höz tartozik, de ő is kedves és jók a poénjai. Szünet után bementem a terembe Lillával, aki egész idő alatt bámulta az uncsitesómat, de hát ki ne bámulná? A teremben Levi ült a padomnál, amin meglepődtem. Odamentem a padhoz és furcsán néztem rá. Ő pedig felállt és rám nézett.
-Miatta dobtál ki? Ő jobb, mint én, ugye? 1 nap után rájöttél, hogy én nem kellek neked és ennyi? Tudod mit, össze illetek! A rámenős srác és a beteges hazudozó lány!-vágta hozzá a fejemhez Levi.

-Egy részt ne sértegess se engem, se Áront! Más részt nem miatta dobtalak ki! Harmad részt ő az unokastestvérem, akivel a jófej szülei miatt 3 éve nem találkoztam! Úgyhogy ne sértegessél, ha azt se tudod, mi van! ÉS már látom, hogy jól tettem, hogy szakítottam!-zártam le a vitát.
 Levi meglepődve nézett, de nem érdekelt. Leültem a helyemre, bedugtam a fülem és zenét hallgattam.
Olyan 2 perccel később, egy ismeretlen hívott. Felvettem és Balázs hangja szólalt meg, amire meglepődtem. Felálltam és félre vonultam.

*telefon beszélgetés*
-Hállóóóóóóóó? Emma?
-Igen. Balázs?
-Naná!-röhögött bele a telefonba-Szóval Áron azt kérdezi, hogy nincs-e kedvetek eljönni Lillával pizzázni?
-És mért nem Áron kérdezi meg személyesen? 2 teremnyire vagyunk.
-Mert nem csak ő kérdezi. Hanem én is. Szóval eljöttök?
-Pillanat. Tartod egy kicsit?


- Lilla! Gyere légyszi.
-Szóval Áronék azt kérdezi, hogy...
-Igen.-vágta rá Lilla.
-De még el se mondtam. Szóval elmegyünk  velük ma pizzázni? 
-Persze!
-Oké akkor szólok nekik.

*telefon beszélgetés*

-Itt vagy?
-Múúúúúúúúúúú!
-Szóval itt vagy-mondtam röhögve.-Megbeszéltem Lillával és lenne kedvünk pizzázni.
-Rendben kisasszony. Mikorra mehetünk önökért?
-Az előbb még tehén voltál, most meg úri ember? Na mindegy. Olyan 3 körül jó?
-Ha nektek jó. Na leteszem, mert jön a matektanár. Szia!
-Szia!

Letettük és mosolyogva ültem le a helyemre. Majd be jött a föcitanár és bemutatkozott. Sanyi bácsi, jó tanárnak tűnik, már amikor figyeltem rá, mert egész órán a pizzázáson gondolkoztam.Úgy várom!


 

 

Szeptember 3.rész

Megszólalt a telefonom. Levi. Miért hívhat? Szakít? De még csak most kezdtünk el  járni ... nem az nem lehet! Vagy akkor baj van? Mi lehet? Megfogtam a telefont és felvettem...

 -Szia! Miért hívsz?
-Szia! Bocsi, csak azt szeretném kérdezni, hogy esetleg eljönnél velem holnap egy koncertre?
-Randira hívsz? De csak 1 napja ismerlek. Bocsálts meg, de nekem ez túl gyors. Kérlek, tartsunk szünetet amíg kicsit jobban megismerjük egymást. Bocsálts meg, de nekem ez így nem megy. Szia!-letettem a telefont és egyszerűen nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás
Lilla pedig először csodálkozott, utánna nézte ahogy sírok és végül odaült mellém a szőnyegre.
-Semmi baj. Hidd el, jobb lesz minden. Most csak nagy a nyomás. Levi kedves srác, csak még túl gyors neked. Ha megismered, jobban el tudod majd dönteni mi lessz. De addig ne aggódj, én itt leszek és majd együtt végig gondoljuk az egészet, jó?
-Köszönöm!-montam (még jobban) elérzékenyülve- Megtennél nekem egy dolgot?
-Mit?
-Elmondanád még egyszer az osztálytársaink nevét és megmutatnád őket a neten?
-Persze!-nevetett fel Lilla
Lilla nálunk maradt 8-ig és egy csomót beszélgettünk, nevettünk és mostmár tudom a fél osztály nevét. Miután elment bekapcsoltam a telefonom. Levi 13-szor hívott. Nem érdekelt. Inkább elmentem  zuhanyozni és utánna lefeküdtem aludni.

*REGGEL*
A telefonomból üvöltött az ébresztőzeném. Kikászálódtam az ágyból és kedvetlenül kerestem magamnak ruhát. Felöltöztem és lementem reggelizni. Anyu ma reggel is hamar elment dolgozni, apu pedig a kocsinkat vitte megnézetni. Ettem egy meleg szendvicset, megmosakodtam és már mentem is. Útközben azon gondolkoztam, hogy ne kerüljek egy darabig Levi közelébe, mert nincs kedvem beszélni vele a történtekről. Szép lassan mentem, minél tovább gondolkozhassak és minél később érjek oda. De nincs mit tenni, egyszer oda kellett érnem. Lilla már messziről integetett. Indultam hozzá, mire valaki megfogta a kezem.  Először nem mertem hátra nézni. De végül hátrafordultam. Először a kezünket néztem. Aztán azt, hogy kihez tartozik.  És legnagyobb meglepetésemre nem Levi volt, hanem...

Szeptember 2.rész

Erre a mondtatra soha nem számítottam volna egy helyes fiútól, aki pont nekem mondja. Eddig soha nem volt olyan fiú, aki ennyire közvetlen, jó fej és cuki lett volna velem. De válaszolnom kellett...
 
-Látom még gondolkozol, úgyhogy itt a számom hívj fel, ha átgondoltad.-mosolygott Levi
 -Mindenképp-vigyorogtam
-Szia! Hívhatsz bármikor!- kiabálta még vissza
Én álltam az ajtó előtt és nem bírtam elindulni. Arcomra fagyott vigyorral néztem utánna. Nem bírtam elképzelni, hogy én.... meg Ő? Hát nem tudom.
-Emma, miért ácsorogsz idekint?-szólalt meg anya mögülem
-Ööö...csak úgy..gyönyörködöm a tájban!
-Szóval csak úgy ácsorogsz és nézed a tájat?-hitetlenkedett anya
-Ja meg épp be akartam indulni-folytattam az improvizálást és bementem a házba.
Felszaladtam a lépcsőn, bementem a szobámba. Bekapcsoltam egy kis zenét és leültem a telefonommal a kezemben. Gondolkoztam, de végül elkezdtem tárcsázni.
Vártam, már majdnem letettem, de megszólalt egy ismerős hang:
-Jó estét kívánunk ez itt a MariGéza pizzázó. Miben segíthetek?
-Vicces vagy Levi.
-Ki az a Levi?-kérdezett vissza a hang értetlenül, de hiába, tudtam hogy ő az.
-Hát jó, ha nem érdekel a válaszom megyek is...
-Ne! Maradj... öm... szóval?
-Hát...öm...igen, de egy feltétellel-mondtam
-És mi az?
-Többé nem a MariGéza pizzázó nevében beszélsz!
-Oké-eggyezett bele röhögve, mire én is nevetni kezdtem
-Akkor holnap találkozunk, szia!
-Szia!
Letettük. Én még mindig fogtam a telfont és vigyorogtam. Amíg valaki megtörte a varázst, mert bekopogott a szobámba.
-Igeeeeeen?
-Szia Emma!
-Szia Lilla! Te öm.... honnan tudtad, hogy hol lakom?- kérdeztem meglepődve és szerintem jogosan
-Erre sétáltam és látam anyukádat. Szerintem hasonlítotok.
-Ha te mondod.-fintorogtam Lillára-Képzeld mitörtént velem!
-Mi????
Elmondtam neki mindent. Ő meg csodálkozva hallgatta. Utánna mosolygott egyet és megkérdezte:
-Akkor....most....jártok?
-Azt hiszem.- vigyorodtam el
Megszólalt a telefonom. Levi. Miért hívhat? Szakít? De még csak most kezdtünk el     járni ... nem az nem lehet! Vagy akkor baj van? Mi lehet? Megfogtam a telefont és felvettem...

Szeptember 1.rész

Első nap a gimiben. Hát nem így képzeltem, de jobb volt, mint amire számítottam.
Szóval:


Reggel felkeltem és nagy nehezen kerestem egy ruhát amiben türhetően nézek ki.
Ettem egy kakaóscsigát, megmosakodtam és indultam, mert késébsen voltam ami az első nap túl szerencsés. Hát igen ez rám vall. :)
Megérkeztem és elkeztem keresni az osztályom. 9/c, hol vagy??? Megláttam egy 30 év körüli nőt, aki szerintem az ofó és tartott a kezében egy 9/c-s táblát. Odamentem és köszöntem, majd szétnéztem. Már sokan ott voltak az osztályból. Az egyik lány odajött és bemutatkozott:
- Szia! Lilla vagyok. És te?
- Ööö... Szia! Bocsi, csak az előző sulimban levegőnek néztek és meglepett, hogy valaki hozzám szólt- mondtam kínosan nevetve- Amúgy Emma vagyok. Ismered az osztályunkat úgy nagyjából?
-Persze! Ő ott Levi.-mutatott egy helyes srácra aki intett és odajött- Szia Levi!
-Sziasztok!-nézett ránk és egy cuki mosollyal megkérdezte- Mi jót csináltok?
-Bemutatja nekem az osztályt Lilla.
Mondtam és a gyönyörű barna szemeit néztem amikor Lilla megszólalt:
-Ja és ő ott Évi!- ekkor esett le, hogy eddig végig magyarázott,amíg én szemeztem egy cuki sráccal, hupsz- Ő is az osztálytársam volt.
-Hát köszönöm a bemutatást! Még nem nagyon tudom az összes nevet, de majd meg tanulom.-legyintettem
-9/c! Indulunk a terembe, senki ne maradjon le!- szólt ofő, mire elindultunk
A teremben leültem Lilla mellé egy ikerpadba. Mögöttem két srác dumált, előttem talán Évi és a barátnője Nóri? Vagy Livi? Na mindegy.
-Kedves osztály! Én vagyok az osztályfőnök, Marika néni. Most vegyetek elő egy lapot és lediktálom az órarendet és utánna ismerkedni fogunk. Szóval Hétfő...
-Pszt! Emma!- szólt valaki az utolsó sorból, mire megfordultam, Levi volt- Dobsz egy tollat?
-Persze- odadoptam egy My Little Pony-s tollat, had örüljön :)
-Hú köszz- mondta röhögve
-Szerda 3. óra Kémia- mondta tanárnő mire lesokkoltam és ezerrel elkeztem írni szerdától és kedvesen ránéztem Lillára
-Lemaradtál?-tudta, hogy igen, mégis mosolyogva megkérdezte
-Igen, elkérhetem?-mutattam az órarendjére
-Tesssék!
-Köszi!
- Hé, ti ott, lányok! Nincs beszélgetés az órán!-morgott az ofő, mire vigyorogva tovább írtam az órákat-Szóval, most jön az ismerkedés! Mindenki a padtársával kap 5 percet, hogy bemutatkozzanak.
-És aki már ismeri a padtársát?-kérdezte Lilla és öszzemosolyogtunk
-Az azzal a párossal cserél-bökött Leviék felé
-Emma van velem!- jelentette ki Levi, mire mindenki röhögve nézett rá, csak én vörösödtem el
-Szóval-ültem oda hozzá-kezd te!
-Nem, te kezded!
-Nem te!-mondtam és elröhögtük magunkat, hogy ilyen gyerekesen viselkedünk- Akkor: én 15 leszek februárban, szeretek zenét hallgatni és ... úgy ennyi.
-Én szeretek biciklizni és a haverokkal lógni- jelentette ki menőn.
Sokat beszélgettünk és épp egy jó kis történet közepén tarott, amikor megszólalt Marika néni:
-Jól van gyerekek! Sajnos nagyon eltelt az idő, úgyhogy mehettek haza!
Mindenki összepakolt és én is az ajtó felé indultam Lillával, amikor Levi utánnam szólt:
-Emma, hazakisérhetlek?
-Persze-montam habozás nélkül, őszintén örültem neki
-Akkor én megyek is-mondta Lilla-Sziasztok!
-Szia!-köszöntünk egyszerre, amin elkeztünk röhögni.
-Indulhatunk?-kérdeztem, mire elindultunk.
Haza felé végig beszélgettünk,egy hullámhosszon voltunk, de amikor az ajtóhoz értem, Levi adott egy búcsú puszit és mosolyogva elköszönt.Én néztem mosolyogva ahogy elindult és visszanézett, majd megállt. Vissza indult felém és megállt előttem:
-Tudom, hogy nagyon korai, hiszen még csak egy napja ismerlek, de járnál velem?
Erre a mondtatra soha nem számítottam volna egy helyes fiútól, aki pont nekem mondja. Eddig soha nem volt olyan fiú, aki ennyire közvetlen, jó fej és cuki lett volna velem. De válaszolnom kellett...

Sziasztok!

Az előző blogom (http://aszernecsesszerencsetlen.blogger.hu) ideköltözött.
Átmásolok ide minden adatot, úgyhogy itt mindent megtalálhattok majd ami az előző blogban volt.
Szóval ez a blog Emmáról szól, akinek gyökeresen megváltozik az élete, ahogy gimibe megy. Mivel előző iskolájában nem nagyon volt népszerű,  sokat piszkálták. Most se akadálymentes az élete, de mégis sokkal jobbra fordul.
JÓ OLVASÁST!!!

Viki